Pécs és a női kosárlabda – írta Vági Márton

A korábbi sikercsapat csődje után, a pécsi női kosárlabda ketté vált: a PEAC-Pécs és a PINKK Pécsi 424 lett a város két klubja. Eleinte némi meglepetésre mindkét csapat sikeres tudott lenni, a PEAC kupát, a PINKK bajnokságot nyert, érmekért küzdöttek, és kimondottan magas nézőszámokat tudott produkálni mindkét fél. Ám az évek múlásával az eredmények eltűntek, velük együtt pedig a nézők is, a lelátókról. Ma ott tartunk, hogy a PINKK egyetlen célja a bent maradás, a PEAC pedig örül, ha a nyolcba jut, ráadásul pár tucat szurkoló előtt játszik mindkét csapat. Azt gondolom, hogy a jelenlegi helyzet senkinek sem jó: nem jó a szurkolóknak, nem jó a városnak, nem jó a kluboknak, nem jó a magyar női kosárlabdának sem. Én azt látom, hogy két járható út maradt.

Az egyik megoldás, hogy a két csapatból ismét egy legyen, a másik, hogy maradjon meg a kettőség, ám mindez legyen világosan letisztázva MINDENKI számára. Amíg a TAO-rendszer él, illetve vannak Szerencsejáték pénzek, addig gazdaságilag az utóbbi megoldás a kifizetődőbb (kérdés, hogy mi lesz, ha megszűnik a mostani sportfinanszírozási rendszer, azt hiszem felelős sportvezetőként erre az opcióra is gondolnunk kell, számolni kell vele, nem lehetünk ott felkészületlenül). Maradjon a két csapat, de ténylegesen dolgozzanak össze, az egyik legyen egy fiókcsapat, a másik pedig váljon újra élcsapattá. Tegyük fel, hogy a PINKK az előbbi, a PEAC az utóbbi lesz.

Mi lehet ilyen esetben a PINKK valós helye, és szerepe?

Se több, se kevesebb, mint a Rátgéber Akadémiából és a PVSK utánpótlásából érkező fiatal tehetségek számára ugródeszka. A fiatal lányok előtt óriási lehetőség lehetne, kvázi tét nélkül, nyomás nélkül kóstolhatnának bele a felnőtt bajnokság légkörébe, és ami még fontosabb, a PEAC egy-két-három PINKK-es szezon után kész, A-csoportos játékosokat kaphatna.

A PEAC célja ellenben nem lehet más, mint tartósan élcsapattá válni. Hogyan?

Egyfelől támaszkodhatnának az Akadémia legnagyobb tehetségeire, mint amilyen Wentzel Nóra, vagy Habling Lara. Másfelől azok a játékosok, akik a PINKK-nél megütik az A-csoport szintjét, szintén a PEAC gárdájához kerülhetnének. Ez már önmagában óriási lehetőség, a tizenkét fős keret negyedét-harmadát adhatnák sajátnevelésű játékosok. Gondoljunk az idei NKE FCSM Csata csapatára: csupán három légiósuk van, mégis eredményesek, negyedik helyen zárták az alapszakaszt, annak köszönhetően, hogy remek munka folyik az utánpótlásukban, és a sajátnevelésű játékosokkal, néhány minőségi légióssal kiegészülve már eredményesek tudnak lenni. Ha a hármas fúzió működik, az AKADÉMIA-PINKK-PEAC között, akkor idővel a PEAC számára sem fog kelleni a kelleténél több légiós, illetve drága magyar játékos, hiszen a Csata mintájára a rotáció jelentős részét adhatják a saját nevelésű játékosok.

Persze ehhez még néhány évnek el kell telnie, a 2020-2021-es szezonban még egészen biztosan kelleni fognak máshonnan érkező magyar játékosok, valamint légiósok is. Hogyan képzelném el a következő szezon keretét?

Edzőkérdés. Több lehetőség, és opció is felmerült bennem. Az egyik ötlet például az Ábrahám-Éles páros, akik tudnak és akarnak is együtt dolgozni (legjobb tudomásom szerint a jelenlegi vezetőedző nem marad, így vele emiatt nem számolok). De van olyan lehetőség is, hogy máshonnan érkező edző kapja meg az irányítást. Én mindenképpen fiatal, tehetséges és ambiciózus szakemberben gondolkodnék: Tursics Krisztián, Földi Attila, Magyar Bianka. Három név, akikben látok potenciált. (Ekkor Csirke Ferenc még elképzelhetetlen opció volt, így utólag ő a jó döntés)

Milyen lehetne a PEAC-Pécs kerete, a következő szezonban?

A legfontosabb: véleményem szerint ilyen dolgokban MINDIG az edzőé az utolsó szó, hiszen ő tudja, hogy milyen típusú játékosokra van szüksége, hogy kikkel szeretne együtt dolgozni. A sportigazgató/klubigazgató javaslatokat tehet, de a döntés az edzőé.

Az én javaslataim az alábbiak lennének:

A jelenlegi légiósok közül senkit sem tartanék meg jövőre – ha csak az edző nem gondolja máshogy

Wentzel, Habling, Gémes-Sarok akik biztosan maradnának – ha csak az edző nem gondolja máshogy (de talán a pécsi játékosok megtartása alapfeltétele lenne a munkájának)

Szabó, Hegedűs, Kaposi, Ruják, Sántha megtartása az edző döntése.

A PINKK csapatából érkezhetne Jáhni, és esetleg visszatérhetne Kovács és Tenyér – ha az edző is úgy gondolja, hogy egy bővebb rotációban lehetne hasznuk.

Érdemes lenne megszerezni egy magyar irányítót, az én javaslatom Nagy Dóra, vagy Horváth Bernadett lenne, de a döntés természetesen az edzőé. (Szücs Réka így utólag látva remek megoldás!)

Lecsapnék Bernáth Rékára, véleményem szerint hatalmas benne a potenciál, és azt hiszem a TFSE-MTK gárdájához képest – még az idei eredmények ellenére is – előrelépés lenne számára Pécs. (Túlzott optimizmus volt, Pécs vonzerejét illetően?)

Amennyiben sikerül megszerezni/Pécsen tartani legalább hat, de inkább hét minőségi magyar játékost, úgy háromnál több légiósban nem gondolkodnék.

Az én javaslatom alapján így nézne ki a jövő évi PEAC keret:

Nagy Dóra VAGY Horváth Bernadett, Bernáth Réka, Gémes-Sarok Nikolett, Wentzel Nóra, Hegedűs Janka, Habling Lara, Jáhni Zsófia, Tenyér Zsófia + három légiós. Javaslatok légiósokra, az idei szezon alapján:

2-1-es poszt: Sanja Mandic, Chanise Jenkins, Emma Stach, Naketia Swanier

4-es, 5-ös poszt: Alissia Jenkins, Abigail Fogg, Brianna Fraser, Kristina Higgins

Mezőnyposztra egy, magas posztokra kettő játékos megszerzését látnám szükségesnek, egy ilyen magyar mag mellé.

Szakmaiság.

A kosárlabda ma már nem csak egy játék, hanem egy tudomány is. Ma már nem elég, ha a csapat mellett van egy gyúró, aki néha legyúrja a lányokat, ma már nem elég, ha csak úgy nagyjából térképezzük fel az ellenfeleket. Ma már nem elég, ha a rehabilitáció egy könnyített edzésből áll. A legprofibb, legszakmaibb stábot kellene összegyűjteni. Profi edző, profi erőnléti edző, profi fizioterapauta, profi videóelemző, profi rekreációszakember, profi dietetikus, a maximális teljesítmény jegyében. Szerencsére itt van helyben az egyetem, ahol remek gyógytornászokat, dietetikusokat, sportszakembereket képeznek, akikre lehetne építkezni. Szakmaiság és tudás nélkül nincs siker. Pécsett minden adott ahhoz, hogy ebben máról holnapra a legjobbak legyünk, minimális erőbefektetéssel. Ráadásul ezen szakemberek többsége, de talán mindannyian fizethetők TAO-ból. Azt gondolom, hogy ha rengeteg pénzt áldozunk arra, hogy minél jobb játékosokat igazoljunk/fizessünk meg, akkor szakmai barbárság lenne, nem foglalkozni a hátországgal, a háttérmunkával, azzal, hogy ezek a játékosok a lehető legjobb étrendet kapják, a lehető legjobb rehabilitációs edző foglalkozzon velük, a lehető legprofibb körülmények között készülhessenek a mérkőzésekre. Folyamatosan böngészni kell a különböző sporttal/kosárlabdával kapcsolatos kutatásokat, ezekből tanulni kell, és meg kell őket valósítani, hogy másokhoz képest mindig előnybe kerülhessünk.

Következő lépés a csapat népszerűsítése.

Hosszútávon semmiképpen sem elfogadható, hogy a PEAC pár tucat, maximum pár száz néző előtt játsszon. Az általam korábban elindított iskolai programot folytatnám, sőt kibővíteném az egyetem irányába is. Ezen kívül számos pécsi céggel, üzlettel, vendéglátóhellyel tárgyalnék, hogy azok, akik bérletet vesznek, adott helyeken juthassanak különböző kedvezményekhez: mikor a PEAC-nál dolgoztam, szinte valamennyi belvárosi vendéglátóhely partner lett volna. Ezzel összhangban komoly marketing tevékenységet indítanék el, elsősorban az online médiában. Fontosnak tartom, hogy a csapat és a szurkoló egymásra találjon, számos olyan rendezvény szervezését találnám fontosnak, amely ezt segíti elő. De a legfontosabb: az őszinte kommunikáció. Le kellene ülni az egykori Pécsi Zebrák csoporttal, le kellene ülni valamennyi régi szurkolóval (főleg a hangadókkal), és őszintén átbeszélni a vélt és valós sértődések, problémák okait, és megoldást találni ezekre. Egy nagyon látványos új érára van szükség a pécsi női kosárlabdában, és ezt minden lehetséges módon hangsúlyozni is kell, hogy ez már egy új éra.

Miből élhetne a csapat?

Amíg a TAO-rendszer működik, és van Szerencsejáték pénz, a bevételek egyik részét az adhatná. Ezen kívül azt gondolom, hogy a PEAC-Pécs működését négy helyről kellene fedezni: VÁROS-AKADÉMIA-EGYETEM-SZPONZOROK. Utóbbi szelet kicsinek tűnhet, ám azon kell dolgozni, hogy idővel minél inkább képes legyen a klub eltartani saját magát a piacról, ez természetesen nem egyik napról a másikra fog megtörténni, de minden lehetséges szponzort fel kell kutatni, és megkell győzni arról, hogy támogassa a pécsi női kosárlabdát. Idővel pedig lehetne egy ötödik oszlop: a jegybevétel. Most még talán viccesen hangzik mindez, de ha a csapat jól teljesít, a kommunikáció őszinte, sok embert sikerül megszólítani egy szerethető klubmodell felépítésével, akkor egyáltalán nem tartom irreálisnak, hogy mérkőzésenként 2000 néző látogasson ki a Lauberbe.

2000 néző, 1000 forintos átlagjegyár és mondjuk tizennyolc hazai találkozó (alapszakasz, play off, esetleg nemzetközi kupa) 38 millió forintos bevételt jelentene. Ez a mostani költségvetés nagyjából negyede-ötöde.

Nem győzöm elégszer hangsúlyozni, hogy hosszútávon csak az a csapat lesz sikeres, amely akkor is képe lesz megélni, ha a jelenlegi sportfinanszírozási rendszer megváltozik, és a támogatások mértéke csökken. Reálisan nézve, előbb vagy utóbb ez egészen biztosan el fog jönni, és akkor a nem piac/gazdasági szemléletű klubok komoly bajba kerülhetnek. Ezért tartom fontosnak, hogy egy sportcsapat élén alapvetően menedzseri szemléletű, ám a sportágat is jól ismerő ember álljon.

Mi lehetne a klub filozófiája, az identitása, hogy tudnának azonosulni vele a szurkolók?

Alapvetően ez a csapat bátran építenie a helyi tehetségekre. Lehetnének benne helyi ikonok, akik egyrészt pécsiek (vagy Pécsett nevelődtek), és a szurkoló bátran érezhetné úgy, hogy akinek drukkol, az valójában „egy közölük”, másfelől az Akadémia tehetségei előtt reális és világos jövőkép lenne: ezért érdemes csinálni, lám ő is oda került a felnőttekhez, pedig tavaly még együtt laktam vele.

Olyan légiósokat kellene igazolni, akik nem csak ugródeszkának használják a csapatot, hanem a légkör, és a szakmai munka hatására kötődni is kezdenek hozzájuk. Minta lehet Sopron, és Szekszárd: elég csak megemlítenem például Crvenadkicot (pech, hogy azóta elment, de hosszú-hosszú éveket töltött itt), vagy Erica Mccallt, akik évek óta szolgálják a csapatukat.

Szekszárd egyébként is sok mindenben lehet minta, még akkor is ha nyilvánvalóan egy riválisról van szó: hasonló csapat-szurkoló kapcsolatban gondolkoznék, ami náluk működik, és ami nálunk működött 2010 előtt! Nem gondolom azt, hogy a jobbtól szégyen tanulni, de abba a hibába sem szabad esni, hogy mások ötleteid másoljuk: ha követők vagyunk, sose leszünk elsők. A cél pedig nem más, minthogy újabb zászlók kerüljenek ki a csarnok falára, idővel.

Diplomás sportszakemberként, én ilyen módon építeném fel újra a pécsi női kosárlabdát.

Az út viszont biztosan nem lesz egyenes, stratégiailag kell rövid, közép és hosszútávú célokat tervezni, saját magunk számára.

Rövidtávú célok: kijelölni a megfelelő irányt, minden érintett féllel leülni beszélni, és tisztázni a viszonyokat, megtalálni a megfelelő szakmai stábot, egyértelműen le kell osztani a szerepeket, hogy később ezekből ne legyen probléma, és el kell kezdeni azt a marketing tevékenységet, ami évek óta hiányzik a pécsi női kosárlabdából. Az emberek/szurkolók felé azt kell mutatni, hogy ez egy új korszak, egy az előzőhöz képest sikeresebb korszak első napja. Szenvedélyes, a városért, a csapatért a PÉCSI NŐI KOSÁRLABDÁÉRT tenni akaró, tehetséges, magasan kvalifikált emberekre van ehhez szükség. A tehetségtelenség soha nem fog sikerre vezetni egyetlen csapatot sem.

Rövidtávú célok közé sorolnám, hogy a jövőben (akár már a következő szezontól), új névvel induljon a bajnokságban a PEAC-Pécs csapata. A PEAC név népszerűsége nem tűnik igazán magasnak, javaslom, hogy ha csak nincs jogi akadálya, vagy az egyetem nem ragaszkodik hozzá, a jövőben ne legyen benne a névben, a PEAC, ellenben a klub új neve lehetne például Pécs - Rátgéber Akadémia, vagy Pécs - RA, vagy Pécs – Nemzeti Kosárlabda Akadémia. Idővel pedig egyértelműen cél lehet, hogy névadó szponzort találjon magának a klub, de ez már a középtávú stratégia része lenne.

Középtávú célok: első, és legfontosabb: olyan szakmai munkát végezni, olyan utat mutatni, ami nem elüldözi, hanem Pécsen tartja a saját nevelésű tehetségeket. Mire Juhász Dorka végez az egyetemi tanulmányaival, a pécsi női kosárlabdának kellően erősnek kell lennie, hogy esze ágában se legyen máshova igazolni. Ugyanez igaz Wentzel Nórára, Habling Larára, és valamennyi tehetségünkre: nem veszíthetjük el őket. Ehhez egyfelől szükség van egy erős, komoly célokért küzdő csapatra, másfelől magas szakmai munkára, harmadrészt – és szerintem ez a legfontosabb – reális jövőképre: maradjatok Pécsen, vagy térjetek vissza Pécsre, itt is sikeresek lehettek, ha együtt dolgozunk, itt is bajnokok lehettek, innen is eljuthattok a válogatottig. Középtávú célok közé a folyamatos fejlődést írnám, az állandóságot (nem hiszem, hogy egy klub sikeres lehet, ha négy év alatt három edzőt fogyaszt el), a minimum ezer fős átlagnézőszámot, a folyamatosa nemzetközi kupás indulásokat, és minimum az elődöntőbe jutást.

Hosszútávú cél pedig egyértelműen egy lehet: visszatérni a csúcsra. Opció nyújtása Juhász Dorka számára a visszatérésre.Ehhez viszont rengeteg munkára van szükség: szakemberek kellenek, pénz kell, koncepció kell, tehetségek kellenek, olyan emberek kellenek akik számára mindez nem csak egy munka, hanem a szenvedélyek, egy olyan csapat kell, ahol mindenkinek egy célja van, a pécsi női kosárlabda feltámasztása.