Az elmúlt egy-két hét posztjai alapján azt is gondolhatnák sokan, hogy én utálom a Ferencvárost, esetleg Újpest/Fehérvár szurkoló vagyok. Egyik sem igaz. Először is egyetlen magyar futball csapat szurkolója sem vagyok, egyiket sem szeretem/utálom jobban, mint a többit. Sem a Fradi, sem a Debrecen, sem a Zalaegerszeg nem vált ki belőlem különösebb érzelmeket, egyik irányba se. A Fradival, a Fradi szurkolóival sincs semmi bajom. Azzal már annál több, amit a Fradi JELENLEG megtestesít.

A Fradi a magyar foci új gazdag bunkója, aki kilóra vesz meg mindent és mindenkit, ahol nem számít a lóvé, ahol nem számít a szakmai munka, ahol nem számít a koncepció. A rendszerellenes csapatból a rendszer kegyeltjévé vált a Ferencvárosi Torna Club. Irdatlan mennyiségű állami pénz érkezett a zöld-fehérekhez az elmúlt években, a költségvetésük pedig a legóvatosabb becslés szerint is 20 millió euró ~ 6,5 milliárd forint évente. Ez mondjuk már csak azért is tűnik kevésnek, mert ebből Rebrov egyedül elvisz 1,5 millió eurót, és vélhetően a 16 külföldi játékos sem a klub szeretetéért játszik itt. De ne akadjunk fel olyan részleteken, hogy 20, 25 esetleg 30 millió euró a költségvetés. Önmagában nem ezzel van a baj.

Hanem azzal, hogy ezt felhasználják.

Tényleg óriási lehetőséget kapott az államtól a Fradi és ezáltal az egész magyar futball. Az ország legnépszerűbb csapataként megtehették volna, hogy ilyen mértékű összegből befektetnek az utánpótlásba, és kinevelnek olyan játékosokat, akikből a magyar válogatott is profitál. Ennyi pénzből akár minőségi nemzetközi utánpótlás edzőket is lehetett volna szerződtetni, a Fradi pedig egy olyan klubmodellt építhetett volna fel, ami tőlünk délebbre remekül működik: kinevelnek tehetségeket, és euró milliókért értékesítik őket nyugatra. A Dinamo Zagreb, a Partizan Belgrád vagy a Crevena Zvezda régóta ezt követik, és sikeresek szakmailag és gazdaságilag is, legalábbis a Fradinál biztosan sikeresebbek. A Ferencváros néhány évnyi állami-támogatás után rá állhatott volna arra az útra, hogy önfenntartó legyen.  Ez az az út, amire előbb-utóbb muszáj lesz rá állnia minden magyar látványsport csapatnak, legkésőbb egy jövőbeli, esetleges kormányváltáskor, vagy ha a mostani kormány elzárja a bődületesen nagyra nyílt pénzcsapokat a versenysport elől. De a Fradi nem ezt választotta. Ők nem foglalkoznak holmi utánpótlás neveléssel, saját játékosok beépítésével. Ők úgy élnek, mint az egyszeri ember aki nyer a lottón egy kis pénzt: nem befektetik hosszútávon, hanem elverik egyből hülyeségekre. A Fradi döntött, a döntés pedig a légiósok vásárlása/igazolása lett. Számomra a legfájóbb, hogy az amúgy erősen nemzeti oldalhoz köthető Fradi szurkolók jelentős részét ez az egész nem zavarja, sőt én vagyok a hülye, hogy ezt felhozom. Ők a legminimálisabb sikerért képesek feladni az elveiket, és szurkolnak a multikulturális Ferencvárosnak? Őket nem zavarja, hogy ez az egész csak névlegesen Ferencváros, egy ferencvárosi, de legalább budapesti kölyök sincs a csapatban? Nem zavarja őket, hogy egy olyan útra lépett szeretett csapatuk, ami egyfelől nem fenntartható, másfelől nem is igazán sikeres?

De nem szeretném az egészet a Fradira kihegyezni, gyakorlatilag minden látványsport csapat hasonló utat jár be. Elég megnézni a siófoki vagy érdi kézilabdázókat, akik úgy igazolják a légiósokat a TAO-ból, mintha muszáj lenne, a férfi kosárlabda csapatokat, akik kilenc évnyi TAO után sem voltak képesek értelmes utánpótlás generációt kinevelni, helyette ZS kategóriás sehol máshol nem kellő légiósokkal szúrják ki a szurkolók szemét, vagy a magyar labdarúgó csapatok többségét, akik szintén – a Fradihoz hasonlóan – képtelenek értelmes játékosokat kinevelni. Negatív vagyok, tudom. De a magyar sport hála a kormánynak egy olyan lehetőséget kapott, amivel valóban, ha nem is nagyhatalom, de a régió egyik erős bástyája lehetett volna, de a felelőtlen klubvezetők, a hozzá nem értő utánpótlásedzők, vagy a TAO-pénzeket elcsaló szélhámosok miatt, távolabb kerültünk a régiótól, mint valaha. És ez végtelenül szomorú.