Ezúttal a siófoki labdarúgócsapat került bajba, csődbe juthat az egykori bányász-klub, ahol a játékosok és a vezetőség nem tudott megegyezni a bérek csökkentéséről. Tegnap a szegedi kézilabdával kapcsolatosan jöttek hasonló hírek, és egy szemernyi kétségünk se legyen: a legtöbb magyar látványsport csapatnál ugyanez a helyzet, ha sokáig húzódik el a járvány, és valóban olyan súlyosak lehetnek a gazdasági következményei, ahogy a közgazdászok jósolják, akkor nagyon sok csapat fog csődbe jutni. Felmerül a kérdés: érdemes megmenteni őket?

Elsőre lehet, hogy könnyűnek tűnik rávágni a határozott „nem-et”, rosszabb napjaimon én is hajlamos lennék rá, és hajlamos vagyok azt is gondolni, hogy ezek a klubok meg is érdemlik a sorsukat, akik az elmúlt tíz év anyagi forrásait nem megfelelően használták fel. Aztán egyszer csak eszembe jut, hogy ott van sok ezer szurkoló, akik a legkevésbé sem tehetnek arról, hogy a csapataik döntéshozói többségében kóklerek voltak. De ami a szurkolónál is fontosabb: közel 800 milliárdnyi TAO-pénzt költöttünk el a látványsportra, ennél is több állami támogatást kaptak a klubok és a szövetségek, az infrastrukturális fejlesztésekről nem is beszélve. A legóvatosabb becslés az, hogy 2010 és 2020 között 2 ezer milliárd forintnyi közpénzt öntöttünk az öt, majd hat látványsportágra. Ha most elengedjük a kezüket, akkor végérvényesen elkönyvelhetjük, hogy hihetetlenül sok pénzt kidobtunk az ablakon. Tegyük hozzá, így is felesleges volt, de most kiszállni talán nagyobb hiba lenne, mint bent maradni.

Jó megoldásnak azt sem látom, hogy az állam, az adófizetők pénzéből, ezek után is, vélhetően erőn felül támogassa tovább ezeket a csapatokat, és szövetségeket. Ha ez így fog folyni, akkor a hibákból sehol sem fognak tanulni, és a következő válság pontosan ugyanolyan meztelenül fogja érni a magyar sportéletet, mint a mostani. Válság pedig lesz bőven.

Mi lehet a jó megoldás? Íme, az én javaslatom.

Hogy elkerüljük a magyar látványsportélet teljes összeomlását, az állam bizonyos fokig támogassa tovább ezeket a csapatokat és szövetségeket, az alábbi feltételek szerint, meghatározott ideig.

- azoknál a kluboknál, ahol tíz év kiemelt támogatás után sem sikerült tartalékokat felhalmozni, jól gazdálkodni, és most a csődszélén eveznek, azonnali hatállyal távolítsák el a klubigazgatót/főbb sportvezetőket. Ők vizsgáztak, és egyest kaptak a vizsgán. Vizsgáljuk meg az elmúlt tíz év költségvetéseit, és fedezzük fel, hogy mit, és hogyan rontottak el.

- ezekhez a klubokhoz, ideiglenesen (de akár hosszútávon is) kerüljenek olyan gazdasági és/vagy sportszakemberek, akiknek a feladatuk az, hogy ismét egyenesbe hozzák az adott csapat költségvetését, hogy megmentsék a csődbe jutástól a klubot. Az állami támogatás feltétele legyen, hogy felelős, magasan képzett emberek irányítsák a csapatokat.

- nagyon szoros, és nagyon szigorú költségvetésekkel keljen operálnia a kluboknak, az állami támogatásokért cserébe legyenek valós (de teljesíthető) elvárások: határozzunk meg egy ideig bérplafont, határozzuk meg, hogy egy klub egy adott évben hány játékost, és különösképpen mennyi külföldi sportolót igazolhat, mire, hogyan és mennyit költhet. Kicsit olyan lenne ez, mint például Görögország esete a válságuk után: látható, hogy bár nehéz volt a görögöknek, de túlélték. Most pedig a túlélés a cél.

- a cél legyen az, hogy belátható határidőn belül, ha nem is teljesen profin, de minimum félprofin (minden, de tényleg minden a piactól függ), képes legyen megélni a magyar látványsport élet, állami segítségnyújtás, állami támogatás nélkül.