Tudjátok, az egész probléma ott gyökerezik, hogy végtelenül buták a magyar focisták. A második gólnál Lovrencsics mire egyáltalán felfogta, hogy elvették tőle a labdát, eltelt kb 3 másodperc, ami a pályán egy örökkévalóság. Mikor egy magyar játékos leveszi a labdát, és kitalálja, hogy hova passzoljon, már rég megszűnt az a lehetőség. Ennek egyedüli oka, hogy fejben végtelenül lassúak vagyunk, mondjuk ki a magyar focistáknak lassú a felfogásuk. Buták. Kár ezt szépíteni.

De mit lehet várni egy olyan közegben, ahol gyakorlatilag mindenki buta?

Buták az edzők. Legalábbis a többségük. Ráadásul nem csak buták, hanem végtelenül önérzetes kis latolok, makacsok, sértődékenyek, tanulásra egyáltalán nem hajlandóak. Nyilván többségük buta játékosból lett buta edző, egyetemet legfeljebb kívülről láttak.

Buták a labdarúgásban dolgozó sportvezetők. Egyszerű TSZ-elnökök, pártkáderek, vagy simlis vállalkozók, akiknek többsége nem rendelkezik felsőfokú – ne adj isten sporttudományi – végzettséggel. Jóvanazúgy, megoldjukokosba, feriketecsaktartsdazedzéseketmajdmihozunkjátékosokat.

Majd ha vezetői szinten lesz egy teljes megújulás, és ezek a TSZ elnökök eltűnnek a magyar labdarúgás közeléből, majd ha nem Józsi meg Gyuri lesz az edző „mer’ há’ ők jó foudballisták vóótak”, hanem olyan szakemberek, akik komoly képzéseket végeztek el, nem csak a Mezey-féle fizess és kapsz papírt, című tanfolyamot. (itt jegyezném meg, hogy ha egy embert kéne mondanom, aki a legtöbbet ártott a magyar labdarúgásnak az EGÉSZEN BIZTOSAN Mezey György lenne) Akkor, majd akkor lehet beszélni magyar fociról. Akkor majd lehet, képesek lesznek a megfelelő szakemberek kinevelni, a kellően intelligens, nyelveket beszélő, koherens életcélokkal rendelkező játékosokat, akiknél a futballista karrier nem annyiból áll, hogy türhő paraszt módjára csuláznak a pályán, és megdugják a 1500 köbcentis szilikon csöccsel rendelkező nőjüket, két tetováltatás között.