Miért tartom ennyire fontosnak a magyar mag erősségét, a férfi kosárlabda bajnokság csapatainál?

Ugyan a magyar férfi kosárlabda NB I csapatai jellemzően öt légióst alkalmaznak (de négyet minimum mindenki), és jellemzően a legponterősebb, leghasznosabb játékosok is légiósok, mégis lépten-nyomon a magyar magok szerepéről írok, és szajkózom, hogy iszonyúan fontos, hogy minél jobb és több magyar játékos legyen a keretekben. Miért?

Hiába van egy edzőnek 5 légiósa, ennél jóval több játékost forgat(na), hiszen öt ember képtelen végig játszani egy szezont, sérülések nélkül. Azt hiszem, hogy az ideális az, ha a bajnokságban 30 percnél többet egy játékos sem átlagol. Ha teszem azt mind az öt légiós képes harmincpercnyi játékra (ami nem túl reális, hiszen a magasabb, nehezebb centereknek jóval több pihenőre van szükségük, mint a mezőnyembereknek) még akkor is maradna 50 percnyi játékidő egy mérkőzésen, amit valakiknek oda kell adni. Ez minimum plusz két játékost jelent, akit pályára kell küldeni. És azért baromira nem mindegy, hogy abban az 50 percben a magyar játékos csak „védekezni” megy fel, vagy képes védelmet bontani, pontokat dobni, gólpasszokat adni, lepattanókat szerezni. Nem véletlen, hogy az elmúlt időszakban nem nagyon találunk a bajnokok között olyan csapatot, ami csak légiósokra épült volna.

Az idei Falconál mindössze Govens és Norfleet (amíg ott játszott) átlagolt többet 30 percnél, igaz mindössze pár másodperccel. Reddic, Bruinsma, Balmazovic és Curry is nagyjából 25-30 perc között játszott az alapszakaszban, ehhez persze kellettek a magyarok, például Perl (26.4 perc), Váradi (26.9 perc), Tóth (19.8), Bíró (13.5). Ehhez képest például az alapszakaszban ragyogóan teljesítő Jászberény teljesen elfogyott a végére, hála annak, hogy Pitts és Aleksandranov 35 perc felett átlagolt, de Pantelic, Coleman és Rakic is 30 perc feletti játékidőt kapott, hála annak, hogy a kispadon lévő magyar játékosok közel sem voltak olyan eredményesek, mint a légiósok. Közölük Kerpel-Fronius kapta a legtöbb játékpercet, mérkőzésenként 15.5 percet. Az előző szezonban a Szolnok lett a bajnok, ahol Vojvoda, Tóth Ádám, Kovács Péter és Polyák László is 15 és 31 perc között átlagolt az alapszakasz folyamán, viszont egyik légiósnak sem kellett 30 percnél többet a pályán tölteni, átlagban. Ha még egy évet „visszamegyünk” az időben, akkor azt láthatjuk, hogy a három évvel ezelőtti bajnoknál, az Alba Fehérvárnál játszott Lóránt (28.3 perc/meccs), Keller (24.5 perc/meccs), Markovic (19 perc/meccs), plusz Tóth, Filipovity és Keller Iván is 8 és 12 perc között átlagolt. Az Alba akkori légiósai sem voltak kizsigerelve, nagyjából 25 perc körül átlagoltak. A Jászberény légiósai, ha átlagosan 10 perccel többet vannak pályán mérkőzésenként, mint a Falco, Szolnok, Alba külföldi játékosai, akkor 26 mérkőzéses alapszakaszt nézve az 260 percnyi különbség. Az pedig 6.5 mérkőzéssel több, alapszakaszonként. Mintha az egyik csapat 26, a másik pedig 32-33 mérkőzést játszana.

Ideális esetben persze a magyar játékosok szerepe nem csak annyi lenne, hogy tehermentesítse a külföldieket, hanem természetesen az is, hogy aktív szerepet vállaljon a pályán, támadásban és védekezésben is. Nagy kockázatot nem vállalok, ha már most előre kijelentem: jövőre is olyan csapat nyeri meg a bajnokságot, ahol van minimum 2, de inkább 3 olyan magyar játékos, aki minimum 15 percet képes úgy a pályán tölteni, hogy annak a csapata szempontjából ne legyen negatív következménye. Jelenleg magasan a Falco áll a legjobban ezzel (Perl, Váradi és Benke egyértelműen 25 perces játékosok, de Filipovity, Bíró és Krivasevic is gond nélkül átlagolhat 10 és 20 perc között). Őket talán a Paks és a Pécs követi: előbbinél Lóránt, Eilingsfeld és Kovács személyében három meghatározó játékos, plusz Horváth, aki hasznos kiegészítő ember, utóbbinál Pongó, Ruják és Horti személyében három meghatározó játékos, és Antóni révén egy hasznos kiegészítő ember áll Csirke Ferenc rendelkezésére), de egyelőre nagyon nehéz megmondani, hogy a többieknél hogyan alakul a magyar magok sorsa.

Persze ettől még a legfontosabb (sajnos), hogy milyen légiósokat tudnak igazolni a klubok, és itt nem csak arra gondolok, hogy milyen képességű játékosokat, hanem arra is, hogy az adott sportoló mennyire jó csapatember, mennyire tud beilleszkedni, hogyan érzi majd magát Magyarországon. Viszont hiába az öt jó légiós, ha a kispadról nincs senki, aki segíteni tudna, képtelenség sikeres szezont futni. A gond viszont ott kezdődik, hogy évről-évre kevesebb a használható/hasznos magyar játékosok száma. Sajnos az utánpótlásból jó, ha korosztályonként 2-3 játékos érkezik, akit valamilyen módon lehet használni, az idősebbek pedig kezdenek kiöregedni. Hihetetlenül nagy probléma lesz ebből, gyakorlatilag már most ott tartunk, hogy ha egy csapat elveszít egy jó magyar játékost, akkor óhatatlanul vissza fog esni a teljesítményük a következő szezonra, hiszen szűkül a rotáció. Sajnos a következő években három út áll a magyar kosárlabda előtt:

1: növelik a mérkőzésekre nevezhető légiósok számát.
2: nem lesz légiós szám növelés, kényszerből pályára kerülnek azok a fiatalok, akik tudásuk alapján, sajnos nem elsőosztályú játékosok
3: az edzők az eddigieknél is szűkebb keretekkel fognak dolgozni.

Utóbbi két opció egyértelműen a sikeres nemzetközi szereplés rovására menne, előbbi pedig kevésbé szolgálná a magyar kosárlabda érdekeit. Kissé patthelyzet ez, hiszen a következő két-három évben nem várható, hogy az utánpótlásból tömegével érkeznének a használható, jó játékosok, ahogy az sem, hogy Szabó, Hendlein, Ferencz, Lóránt, Tóth, Wittmann soha nem vonuljon vissza, ők mindannyian közelítenek a 35. életévükhöz, de évek óta abszolút meghatározó szereplői a csapataiknak, jellemzően 25-30 perc közötti időt töltenek a pályán. Gondoljunk bele, ha az ő játékperceik egyszer kiesnek, kikhez fognak nyúlni az edzők? Az látható, hogy nem megoldás (hosszútávon biztosan nem), hogy a légiósok 35 perceket legyenek a pályán (vagy ha igen, akkor a mostaninál sokkal fejlettebb háttérmunka kell rekreáció, regenerálódás terén), de egy valami biztos: a játékosoknak összesen 200 percet a pályán kell lenniük egy mérkőzés során.