A koronavírus okozta válság kellős közepén érkezett a hír: az Alba Fehérvár három éves szerződést kötött, az Olaszországból hazatérő Vojvoda Dáviddal. Jó magyar szokás szerint a szerződés részletei nem publikusak (ha én egyszer a magyar sportban döntési jogkörrel fogok rendelkezni, az első lépésem lesz minden szerződést nyilvánossá tenni, nyugaton ez amúgy sehol sem titok, könnyen elérhető, hogy melyik játékos, mennyit keres, egyedül itthon hétpecsétes titok), de ha a szolnoki utolsó éveiből indulunk ki, akkor nagyjából hatmillió forintos nettó összeggel lehet számolni. De ne is vesszünk el a számokban, tök mindegy, hogy négy, öt vagy hatmillió forintról van szó. Hangsúlyozni szeretném, ezt a bejegyzést abszolút nem az Alba Fehérvár csapatára, és Vojvoda Dávid személyére szeretném kihegyezni. A jelenségről van szó, ami általános a magyar sportban, és arról, hogy milyen üzenet ez a társadalom számára.

Vojvoda aláírásáért ugyanis nem csak az Alba versenyzett: a Paks, a Szolnok de vélhetően a Szombathely is boldogan látta volna soraiban a magyar szinten klasszisnak mondható, igaz a légiós élettől csúnyán megfutamodó játékost. Nem arról van szó, hogy a válság után maradt egy gazdag klub, fölösleges 180 millióval (három évre nagyjából ennyi lesz Voja nettója), hanem arról, hogy csapatok versenyeztek érte, a jelen helyzetben is. Nagyon erős társadalmi üzenet ez:

lehet, hogy ti mind elveszítitek a munkátokat, lehet, hogy vállalkozások ezrei mennek majd csődbe, de az élsport az marad, ott lesz pénz, ott nem lesz változás, ott a realizmus nem írhatja felül a megalomániát.

Legyen szó kosárlabdáról, fociról, kézilabdáról: ahol kormánypárti polgármester van, ahol van erős Fideszes-ember a klub élén, ott a jövőben is irtózatos összegekből lehet majd gazdálkodni, nyakló nélkül. Azoknál a csapatoknál a jövőben is nagyon sok seggnyaló fog megélni (függetlenül attól, hogy némelyikük annyira buta, mint a kő), nagyon drága légiósokat fognak tudni igazolni, és hazai szinten sztárokat. Ott a jövőben is lehet szarni az utánpótlásnevelésre, szakmaiságra, tudatos építkezésre, koncepcióra, nézőkre. Minek is ezekkel foglalkozni, ha lesz bankadó, lesz önkormányzati-támogatás, lesznek irányított állami szponzorok, szerencsejáték pénz, és ki tudja még milyen furfangos támogatási módszereket találnak ki a fiúk a várban. Ez mind lesz, mert valamiért a professzionális sport stratégia ágazat lesz. Az senkit sem érdekel, hogy az EU legegészségtelenebb nemzete vagyunk, de az élsport az kell, még akkor is, ha nyilvánvalóan képtelen magát eltartani, még akkor is, ha ez az út a nagy büdös semmibe vezet.

Őszintén megmondom, hittem, hogy a közelgő (közelgő? vagy már itt lévő?), gazdasági recesszió miatt, a kormány részben, vagy teljesen elengedi a professzionális sport kezét, és ezáltal lehetőséget is kap arra, hogy végre, valahára a saját lábára álljon. Hogy elkezdjen megpróbálni megélni a piacból. Hogy megtanulja, hogy meddig ér az a bizonyos takaró. Hogy fontos legyen az utánpótlásnevelés. Hogy fontos legyen a szakmaiság. Hogy ne ex-TSZ elnökök vezessék a klubokat, hanem sportszakemberek. Hogy legyen koncepció, hogy legyenek átgondolt, megfontolt lépések. Hogy megszűnjön végre a ki, ha én nem effektus. Tévedtem. Nem Vojvoda lesz az egyetlen fecske, minden maradni fog a régiben. Ismét jöhetnek majd a drága légiósok, ismét lehet túlfizetni a magyar játékosokat. HANGSÚLYOZOM, nem sajnálom senkitől sem a pénzt, ha azt a pénzt nem az adófizetők adnák. Ha a klubok csak és kizárólag a piacból élnének meg, egyetlen posztom sem foglalkozna a pénztárcájukkal. Ez viszont rossz helyzet: a magyar játékosok szinte verseny nélkül kapnak mesés fizetéseket, aminek hatására a legjobbjaink sem állnak már légiósnak, pedig az ő fejlődésük érdeke lenne elhagyni az itthoni posványt, és erős bajnokságokban megmérettetni magukat. De amíg Fehérváron (Szolnokon, Pakson, és szinte bárhol) többet lehet keresni, mint Olaszországban, addig nem igazán van miről beszélni.

A poszt - ahogy már fentebb írtam - nem Vojvoda Dávid vagy az Alba Fehérvár ellen szólt: mindkét fél álláspontját megértem, ki ne akarna sok pénzt keresni, ki ne akarná soraiban tudni a legjobb magyar játékost. A bejegyzés az egész rendszer jelenlegi pazarló, és nem fenntartható működése ellen szól.