Ezúttal a siófoki labdarúgócsapat került bajba, csődbe juthat az egykori bányász-klub, ahol a játékosok és a vezetőség nem tudott megegyezni a bérek csökkentéséről. Tegnap a szegedi kézilabdával kapcsolatosan jöttek hasonló hírek, és egy szemernyi kétségünk se legyen: a legtöbb magyar látványsport csapatnál ugyanez a helyzet, ha sokáig húzódik el a járvány, és valóban olyan súlyosak lehetnek a gazdasági következményei, ahogy a közgazdászok jósolják, akkor nagyon sok csapat fog csődbe jutni. Felmerül a kérdés: érdemes megmenteni őket?

Vonjuk le a tanulságot, a kézilabda válogatott teljesítményéből

A női kézilabda válogatottnak két fontos mérkőzése volt eddig a világbajnokságon, mindkettőt el bukta. A spanyolok ellen viszonylag simán, Montenegró ellen nagyobb harcban, de a végeredmény ugyanaz. A románok elleni mérkőzés sorsdöntő lesz, de ismerve a magyar sportlelket, nem szerencsés egy mondatban használni a „sorsdöntő mérkőzést” a magyar válogatottakkal. Jelenleg úgy néz ki, hogy 2012 és 2016 után, 2020-ban sem lesznek ott a lányok az olimpián, holott egy olyan sportágról beszélünk, ahol közel sincs akkora globális tömegbázis, mint a foci, a kosárlabda vagy a röplabda esetében. Kis túlzással 1-2 győzelem elég is lehetne ahhoz, hogy az ember fia, vagy ez esetben lánya ott legyen a világ szűk elitjében, de mi egyre hátrébb sodródunk a nemzetközi mezőnyben.

Ismét egy sorsdöntő meccs, ismét egy sima vereség. Játszottunk sorsdöntő meccset szeptemberben a szlovákok ellen itthon, vereség. Sorsdöntő meccsünk volt Splitben, vereség. Tegnap Cardiff, vereség. Plusz két edzőmeccs, két vereség. Szerencse, hogy az azeri meccsen a játékvezető a végén óriásit hibázott, és őket sikerült – jogtalanul – legyőznünk 1-0-ra. Rossival az őszi mérleg 1 győzelem (már ha azt lehet annak nevezni, papíron igen, elvben nem), 5 vereség. De talán ennél is nagyobb gond a mutatott játék. Pontosabban „játék”. A védekezésünk hektikus, bármikor képes az ellenfél olyan nyomást kifejteni a kapunk előtt, aminek hatására a védelem összeomlik, a támadásaink lassúak, ötlettelenek és impotensek. És gondoljunk bele, milyen lenne ez a védekezés, ha a nem magyar Willi Orban nem játszana a válogatottban. Ha nélküle kellett volna játszani a selejtezőkbe. Sokat elmond a TAO-rendszer és az egész utánpótlásnevelés sikertelenségéről, hogy egy német srácnak köszönhetően voltunk egyáltalán versenyben. Mondjuk most valamelyik ferencvárosi ukránt akarjuk honosítani. Lassan olyanok leszünk, mint a katari kézilabda válogatott: ahhoz tehetségtelenek vagyunk, hogy megtanuljunk focizni, de annyi pénzünk van, hogy igazoljunk néhány válogatott játékost.

Tudjátok, az egész probléma ott gyökerezik, hogy végtelenül buták a magyar focisták. A második gólnál Lovrencsics mire egyáltalán felfogta, hogy elvették tőle a labdát, eltelt kb 3 másodperc, ami a pályán egy örökkévalóság. Mikor egy magyar játékos leveszi a labdát, és kitalálja, hogy hova passzoljon, már rég megszűnt az a lehetőség. Ennek egyedüli oka, hogy fejben végtelenül lassúak vagyunk, mondjuk ki a magyar focistáknak lassú a felfogásuk. Buták. Kár ezt szépíteni.

De mit lehet várni egy olyan közegben, ahol gyakorlatilag mindenki buta?

Kikaptunk Horvátországban 3-0-ra, és arról beszélünk, hogy ez igazából papírforma, hiszen a horvát csapat sokkal jobb játékosokból áll, mint a miénk. Odaát Real, Barca, Bayern, Chelsea, Inter, Milan játékosok játszanak, nálunk pedig alig-alig akad olyan, aki egyáltalán top ligában játszana, de nyilvánvalóan egy játékosunknak sincs olyan tudása, mint Modricnak, Rakiticnak vagy Perisicnek. Ezek tények. De miért van ez így?

Kezdjük egy ténnyel: a játékvezetői hármas tegnap két komoly hibát követett el. Az első szlovák gólnál lesen volt a szlovák csatár (tegyük hozzá, ez minden esetben a partjelző felelőssége, nem a játékvezetőé), a másik, hogy Dzsudzsák nem kapott egyből pirosat a taposásáért. Kettő súlyos hiba, de amíg emberek vezetik a meccset, és nem szuper robotok, mindig benne lesz a hiba. A horvátok ellen mi szereztünk szabálytalan győztes gólt, most mi kaptunk egy szabálytalan gólt, na bumm. Ilyen az élet. De mi megint ezzel foglalkozunk. A problémát a szőnyeg alá söpörjük, és elkönyveljük azt a végtelenül ostoba, és hamis képet, hogy a bíró miatt kaptunk ki. Nem, nem azért. Azért kaptunk ki, mert a szlovák válogatott a két mérkőzés alapján jóval erősebb a magyarnál.

Ugyan a Bajnokok Ligája finoman szólva sem ennek a régiónak a játszótere, de a magyar klubcsapatok még a környező országokhoz képest is borzalmasan állnak, ha megnézzük a 2010 és 2019 közötti Bajnokok Ligája csoportkörök számát.

Nekünk ez idő alatt egyszer sem jött össze, ellenben a régióban 10 országnak, összesen 26 alkalommal sikerült eljutni a csoportkörig. És persze mérhetnénk magunkat Albániához, Macedóniához, vagy Lettországhoz is, akiknek szintén nem jött össze egy csoportkör sem, de ugye pont a honi szakértők, és edző-fejedelmek többsége szokta a leghangosabban lebecsülni az albán, macedón vagy éppen lett csapatokat. Meg amúgy is, a magyar futball gazdasági ereje nem az albánokéval van egy szinten. Akikkel pedig nagyjából egy szinten van, azoktól csúfosan le vagyunk maradva.

Mukics Krisztofer a Bálint Márton Általános és Középiskola (BMÁKI) végzős tanulója, nyári feladatként kapta a média fakultáción, hogy készítsen egy interjút, amely mindenki érdeklődését felkeltheti.

Azért választottalak téged, mert egy ideje már követem a munkásságodat, és követendő példának látom az utadat, illetve néhány dologban a gondolkodásod. Szerettem volna egy kicsit jobban megismerkedni én is a kosárlabdával, illetve veled is.
Úgy érzem néhány év múlva sokkal nagyobb szerepet kaphatsz az online újságírásban, ha akkor már nem egy női csapatnál fogsz előkelő pozícióban dolgozni! - válaszolt kérdésemre, hogy miért pont rám esett a választása. Jöjjön az interjú második fele!

Mukics Krisztofer a Bálint Márton Általános és Középiskola (BMÁKI) végzős tanulója, nyári feladatként kapta a média fakultáción, hogy készítsen egy interjút, amely mindenki érdeklődését felkeltheti.

Azért választottalak téged, mert egy ideje már követem a munkásságodat, és követendő példának látom az utadat, illetve néhány dologban a gondolkodásod. Szerettem volna egy kicsit jobban megismerkedni én is a kosárlabdával, illetve veled is.
Úgy érzem néhány év múlva sokkal nagyobb szerepet kaphatsz az online újságírásban, ha akkor már nem egy női csapatnál fogsz előkelő pozícióban dolgozni! - válaszolt kérdésemre, hogy miért pont rám esett a választása. 

Ugyan tényleg nagyon sokszor vagyok kritikus és negatív a magyar sportot illetően, azért aki régebb óta követi az oldalt, bőven talál olyan bejegyzést, ami pozitív mintát mutat be. Az egyik – számomra – pozitívum a magyar sportéletben az egyértelműen a női kosárlabda utánpótlás és az ott elért eredmények. Fantasztikus dolog például egy U18-as EB-n ezüstérmet szerezni. Remek, hogy az U20-as csapatunk úgy is a legjobb nyolcba jut az EB-n, hogy a teljes kezdő öt kidől az Európa Bajnokság előtt. Szép dolog, hogy évek óta az edzők és csapatok ügyesen építik fel ezeket a lányokat. De a következő pár évben jönnie kell egy olyasfajta áttörésnek, ami nagyon ritka, de jelen helyzetben elvárható: annak, hogy a csapatok önként csökkentsék a légiósok számát, lévén van/lesz elég magyar játékos is.