Sportmanager - Vági Márton

2019.sze.10.
Írta: Sportmanager Vági Márton 8 komment

Ne a játékvezetővel foglalkozzunk, hanem végre nézzünk magunkba

Kezdjük egy ténnyel: a játékvezetői hármas tegnap két komoly hibát követett el. Az első szlovák gólnál lesen volt a szlovák csatár (tegyük hozzá, ez minden esetben a partjelző felelőssége, nem a játékvezetőé), a másik, hogy Dzsudzsák nem kapott egyből pirosat a taposásáért. Kettő súlyos hiba, de amíg emberek vezetik a meccset, és nem szuper robotok, mindig benne lesz a hiba. A horvátok ellen mi szereztünk szabálytalan győztes gólt, most mi kaptunk egy szabálytalan gólt, na bumm. Ilyen az élet. De mi megint ezzel foglalkozunk. A problémát a szőnyeg alá söpörjük, és elkönyveljük azt a végtelenül ostoba, és hamis képet, hogy a bíró miatt kaptunk ki. Nem, nem azért. Azért kaptunk ki, mert a szlovák válogatott a két mérkőzés alapján jóval erősebb a magyarnál.

Tovább

A Bajnokok Ligája továbbra sem a mi terepünk

Ugyan a Bajnokok Ligája finoman szólva sem ennek a régiónak a játszótere, de a magyar klubcsapatok még a környező országokhoz képest is borzalmasan állnak, ha megnézzük a 2010 és 2019 közötti Bajnokok Ligája csoportkörök számát.

bl2.jpg

Nekünk ez idő alatt egyszer sem jött össze, ellenben a régióban 10 országnak, összesen 26 alkalommal sikerült eljutni a csoportkörig. És persze mérhetnénk magunkat Albániához, Macedóniához, vagy Lettországhoz is, akiknek szintén nem jött össze egy csoportkör sem, de ugye pont a honi szakértők, és edző-fejedelmek többsége szokta a leghangosabban lebecsülni az albán, macedón vagy éppen lett csapatokat. Meg amúgy is, a magyar futball gazdasági ereje nem az albánokéval van egy szinten. Akikkel pedig nagyjából egy szinten van, azoktól csúfosan le vagyunk maradva.

Na majd talán a következő évtized a miénk lesz. Csak egy kis pénz kellene hozzá…vagy inkább szakértelem?

Életemben először interjút készítettek velem. - II. rész

Mukics Krisztofer a Bálint Márton Általános és Középiskola (BMÁKI) végzős tanulója, nyári feladatként kapta a média fakultáción, hogy készítsen egy interjút, amely mindenki érdeklődését felkeltheti.

Azért választottalak téged, mert egy ideje már követem a munkásságodat, és követendő példának látom az utadat, illetve néhány dologban a gondolkodásod. Szerettem volna egy kicsit jobban megismerkedni én is a kosárlabdával, illetve veled is.
Úgy érzem néhány év múlva sokkal nagyobb szerepet kaphatsz az online újságírásban, ha akkor már nem egy női csapatnál fogsz előkelő pozícióban dolgozni! - válaszolt kérdésemre, hogy miért pont rám esett a választása. Jöjjön az interjú második fele!

Tovább

Életemben először interjút készítettek velem. - I. rész

Mukics Krisztofer a Bálint Márton Általános és Középiskola (BMÁKI) végzős tanulója, nyári feladatként kapta a média fakultáción, hogy készítsen egy interjút, amely mindenki érdeklődését felkeltheti.

Azért választottalak téged, mert egy ideje már követem a munkásságodat, és követendő példának látom az utadat, illetve néhány dologban a gondolkodásod. Szerettem volna egy kicsit jobban megismerkedni én is a kosárlabdával, illetve veled is.
Úgy érzem néhány év múlva sokkal nagyobb szerepet kaphatsz az online újságírásban, ha akkor már nem egy női csapatnál fogsz előkelő pozícióban dolgozni! - válaszolt kérdésemre, hogy miért pont rám esett a választása. 

Tovább

Pozitív minták a magyar sportból: női kosárlabda

Ugyan tényleg nagyon sokszor vagyok kritikus és negatív a magyar sportot illetően, azért aki régebb óta követi az oldalt, bőven talál olyan bejegyzést, ami pozitív mintát mutat be. Az egyik – számomra – pozitívum a magyar sportéletben az egyértelműen a női kosárlabda utánpótlás és az ott elért eredmények. Fantasztikus dolog például egy U18-as EB-n ezüstérmet szerezni. Remek, hogy az U20-as csapatunk úgy is a legjobb nyolcba jut az EB-n, hogy a teljes kezdő öt kidől az Európa Bajnokság előtt. Szép dolog, hogy évek óta az edzők és csapatok ügyesen építik fel ezeket a lányokat. De a következő pár évben jönnie kell egy olyasfajta áttörésnek, ami nagyon ritka, de jelen helyzetben elvárható: annak, hogy a csapatok önként csökkentsék a légiósok számát, lévén van/lesz elég magyar játékos is.

Tovább

Rossz üzenet az, amit a Fradi megtestesít a magyar sportban

Az elmúlt egy-két hét posztjai alapján azt is gondolhatnák sokan, hogy én utálom a Ferencvárost, esetleg Újpest/Fehérvár szurkoló vagyok. Egyik sem igaz. Először is egyetlen magyar futball csapat szurkolója sem vagyok, egyiket sem szeretem/utálom jobban, mint a többit. Sem a Fradi, sem a Debrecen, sem a Zalaegerszeg nem vált ki belőlem különösebb érzelmeket, egyik irányba se. A Fradival, a Fradi szurkolóival sincs semmi bajom. Azzal már annál több, amit a Fradi JELENLEG megtestesít.

Tovább

Romokban a férfi utánpótlás

Ma lezárult a fiú U16-os Európa Bajnokság, pontosabban a futottak még kategória, tehát a B divízió, ahol 16 csapat közül a magyar a 14. helyet csípte meg. A 13. helyért játszott meccsen 30 pontos zakót szenvedtünk el a finnektől. Azoktól a finnektől, akik finoman szólva sem nevezhetők kosárlabda nagyhatalomnak.

Tovább

Magyar játékos nélkül, nem lehetsz bajnok

Miért tartom ennyire fontosnak a magyar mag erősségét, a férfi kosárlabda bajnokság csapatainál?

Ugyan a magyar férfi kosárlabda NB I csapatai jellemzően öt légióst alkalmaznak (de négyet minimum mindenki), és jellemzően a legponterősebb, leghasznosabb játékosok is légiósok, mégis lépten-nyomon a magyar magok szerepéről írok, és szajkózom, hogy iszonyúan fontos, hogy minél jobb és több magyar játékos legyen a keretekben. Miért?

Tovább

Vége a Szolnok dominanciájának?

Tavasszal bombaként robbant a hír, miszerint Nyerges Zsolt kiszáll a Szolnoki Olajból, a csapatot pedig újra az önkormányzat fogja üzemeltetni. Jós tehetségre már akkor sem volt szükség, hogy egyértelműen lássuk: a magyar bajnokságban 2010 óta mindent uraló Olaj egyeduralkodása véget ér. És ugyan írhattam volna úgy is a címet, hogy Vojvoda távozásával vége a Szolnok dominanciájának, de alapvetően nem ma dőlt el, csupán ma csúcsosodott ki a dolog.

Tovább